Hírek
2016-10-24

Kulturális érték- és épített örökségvédelem civil működési keretek között az MMA támogatásával

A Magyar Művészeti Akadémia támogatásának (0009-MMA-16-OM) köszönhetően 2016. szeptember 15-18. között közreműködtünk a Bögözi Református Műemléktemplom Komplex Restaurálási Program keretében évente megrendezésre kerülő, kárpát-medencei szintű örökségvédelmi konferencia szervezésében – lebonyolításában. Az átadási ünnepséggel is kiegészülő „Kulturális érték- és épített örökségvédelem civil működési keretek között” konferencia elsődleges témája a magyar örökség- és műemlékvédelem, s ezen belül a bögözi program előrehaladása volt.

A szakmai egyeztetés keretében a résztvevők a kárpát-medencei magyar épített örökség helyzetének áttekintése mellett rálátást nyerhettek a találkozó apropóját is jelentő restaurálási program folyamatára, hátralévő restaurálási fázisaira. 2016-ban a restaurálási program keretében folytatódott a műemléktemplom komplex helyreállítása, melynek keretében 2016 folyamán elkészült a kazettás mennyezet restaurálása. A 2016-ban elvégzett restaurálási munkálatok folytatásának szükségszerűsége és a további pénzügyi támogatás lehetőségeinek számbavétele szintén a konferencia szerves részét képezték.

Ezúton is köszönjük a Magyar Művészeti Akadémia támogatását!

2009-10-06

Ifjúsági Civil Szervezetek Komplex Képzése – 2009-2010

A VEHA 2009. október 20-án egy 4+1 alkalmas civil képzési programsorozatot indít az érdeklődök számára, ahol a pályázatírás, a civil projektmenedzsment és az adományszervezés témakörét járjuk körül. A programsorozat résztvevői által elkészítendő legjobb projektötletet a VEHA 50.000 Ft támogatásban részesíti!

A képzési programsorozatot a Nemzeti Civil Alapprogram Civil Szolgáltató, Fejlesztő és Információs Kollégiuma támogatja, így a részvétel INGYENES! A képzésekre  maximum 15 fő jelentkezését tudjuk elfogadni! Jelentkezni lehet az innen letölthető Jelentkezési Lap visszaküldésével. További lényeges információk az innen letölthető Részletes leírásban olvashatók.

2009-08-03

Veszprémi Egyetemi Napok 2009

Hétfőről keddre virradás

Kedd

Szerda

Csütörtök

Péntek

Szombat

Ezeket a videókat rövidesen jó minőségben letöltheted honlapunkról.

2009-05-24

VEHA képzések 2008-2009 – képekben

Ifjúsági Civil Vezetők Komplex Képzése – ÉDF-SZEM önkéntesek képzése – ÉDF-SZEM vezetőképző – “Gerillaküldetés”

2009_civil_vezetok_kepzese_12009_civil_vezetok_kepzese_22009_civil_vezetok_kepzese_32009_civil_vezetok_kepzese_42009_civil_vezetok_kepzese_52009_civil_vezetok_kepzese_62009_civil_vezetok_kepzese_72009_civil_vezetok_kepzese_82009_civil_vezetok_kepzese_9090417_19_veha_gerilla_trening_009090417_19_veha_gerilla_trening_091090417_19_veha_gerilla_trening_132090417_19_veha_gerilla_trening_23620090227_01_edf_szem_kepek_00820090227_01_edf_szem_kepek_039090417_19_veha_gerilla_trening_266

2009-05-24

Ifjúsági Civil Szervezetek Komplex képzése – 5. alkalom

A civil szervezetek számára létfontosságú, hogy képesek-e megtartani, megőrizni azt az emberi erőforrás hátteret, melynek erejére, idejére és tudására támaszkodnak nap int nap. Az emberi erőforrás megléte egyben a civil szervezetek legfontosabb kapacitása is, hiszen gyakran “pusztán” a térítésmentes munkavégzés, a társadalmi munka az, ami a civil szervezetek önrészeként áll rendelkezésre egy-egy projekt lebonyolítása során. A bevonás és megtartás, a motiválás és utánpótlásnevelés kérdésköre a következő tréningünk fő témája, melynek során izgalmas gyakorlatokkal, élvezetes szerephelyzetekkel készülünk bemutatni a munkatársak és önkéntesek kötődésének erősítését és ezáltal segíteni a civil szervezeteket tagságuk megőrzésében, fejlesztésében. Erre az egyre inkább szükségessé váló témára készítettük el a képzési programunkat, melyre ezúton minden érdeklődőt tisztelettel meghívunk.

A képzés időpontja: 2009. április 21.   13.00- kb. 18.30

A képzés helyszíne: Pannon Egyetem – Konferencia Terem

A képzési programsorozatot a Nemzeti Civil Alapprogram Civil Szolgáltató, Fejlesztő és Információs Kollégiuma támogatja, így a részvétel INGYENES! A képzésekre maximum 12 fő jelentkezését tudjuk érkezési sorrendben befogadni!

Jelentkezéshez szükséges Jelentkezési Lap innen letölthető. További információ kérhető a valy26@nullveha.huEzt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. e-mail címen.

2009-05-24

Ifjúsági Civil Szervezetek Komplex képzése – 4. alkalom

Az idő mindenkinek drága dolog. Ráadásul megvan az a nem túl előnyös tulajdonsága, hogy ami elmúlt belőle, az már soha többé nem pótolható. Míg a gépek, eszközök, emberek cserélhetők és mobilizálhatók, addig az idő állandó, egyszeri és megismételhetetlen. A megfelelő időbeosztásabban nyújt segítséget, hogy a rendelkezésre álló napi 24 órát úgy osszuk be, hogy mindenre maradjon időnk, amire szakítani akarunk. A tudatos időgazdálkodók a megfelelő prioritások felállításával képesek elkészítenia feladataik beosztását. Aki képes arra, hogy saját ideje felett uralkodjon, az képes az életét is menedzselni, a szervezetében a leghatékonyabban jelen lenni, sikeresen tevékenykedni. De mit is jelent egy civil szervezet életében az időgazdálkodás? Szerintünk a személyes és szervezeti hatékonyság növelését, a szervezet sikereinek gyarapítást. Erre az izgalmas témára készítettük el a következő képzési programunkat, melyre ezúton minden érdeklődőt tisztelettel meghívunk.

A képzés időpontja: 2009. február 24.

A képzés helyszíne: Pannon Egyetem – Konferencia Terem

A képzési programsorozatot a Nemzeti Civil Alapprogram Civil Szolgáltató, Fejlesztő és Információs Kollégiuma támogatja, így a részvétel INGYENES! A képzésekre maximum 12 fő jelentkezését tudjuk érkezési sorrendben befogadni!

Jelentkezéshez jelentkezési lap innen letölthető. További információ kérhető a valy26@nullveha.huEzt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. e-mail címen.

2009-05-24

Ifjúsági Civil Szervezetek Komplex képzése – 3. alkalom

Napjainkban a mindenapi munka során a szakmai tudás mellett kiemelt hangsúlyt kaptak azon készségek fejlesztése, melyek a csoportos megoldások megtalálására, az egyén alkalmazkodóképességének fejlesztésére, a teammunkára irányul. A soron következő alkalommal a csoportdinamikára fókuszálunk, rámutatunk a csoportműködés jelenségeire, megismerkedünk a csoportszerepekkel és játékos gyakorlatokon keresztül vizsgáljuk a sikeres csapatműködés befolyásoló tényezőit. A civil szervezetekben kiemelt jelentőséggel bír, hogy a tagok és önkéntesek munkáját sikerül-e a szervezetnek összehangolnia, képes-e fenntartani a kötődést a szervezethez, mindenki megtalálja-e a helyét a csapatban. Ha érdekel a téma és a tanulás mellett szívesen veszel részt játékos gyakorlatokban is, várjuk jelentkezésed a VEHA “Csoportszerepek és csoportműködés” tréningjére.

A képzés időpontja: 2009. február 3.

A képzés helyszíne: Pannon Egyetem – Konferencia Terem

A képzési programsorozatot a Nemzeti Civil Alapprogram Civil Szolgáltató, Fejlesztő és Információs Kollégiuma támogatja, így a részvétel INGYENES! A képzésekre alkalmanként maximum 12 fő jelentkezését tudjuk érkezési sorrendben befogadni!

Jelentkezéshez jelentkezési lap és további információ kérhető a valy26@nullveha.huEzt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. e-mail címen.

2009-05-24

Ifjúsági Civil Szervezetek Komplex képzése – 2. alkalom

A VEHA 2008. október 28-29-én a négyalkalmas civil képzési programsorozat második alkalmával várja az érdeklődőket, ahol az első alkalommal kimaradt kommunikációs készségek kibontakoztatására; a meggyőzés és érvelés képességének fejlesztésére fókuszálunk.

A képzési programsorozatot a Nemzeti Civil Alapprogram Civil Szolgáltató, Fejlesztő és Információs Kollégiuma támogatja, így a részvétel INGYENES! A képzésekre alkalmanként maximum 12 fő jelentkezését tudjuk érkezési sorrendben befogadni! További információ a valy26@nullveha.huEzt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. e-mail címen kérhető.

Letölthető dokumentumok: jelentkezés!

2009-05-24

Ifjúsági Civil Szervezetek Komplex képzése

A VEHA 2008. október 7-8-án egy négyalkalmas civil képzési programsorozatot indít az érdeklődök számára, ahol az első alkalommal a kommunikációs készségek kibontakoztatására; a meggyőzés és érvelés képességének fejlesztésére fókuszálunk.

A következő képzéseken foglalkozunk a csoportműködés és csoport szerepek vizsgálatával civil környezetben; majd kitérünk a motiválásra és delegálásra, a civil szervezetek motivációs lehetőségeire; és negyedik alkalommal a mindennapjainkat átjáró kérdéskörökre, mint az időgazdálkodás, illetve a projektmenedzsment.

A képzési programsorozatot a Nemzeti Civil Alapprogram Civil Szolgáltató, Fejlesztő és Információs Kollégiuma támogatja, így a részvétel INGYENES! A képzésekre alkalmanként maximum 12 fő jelentkezését tudjuk érkezési sorrendben befogadni! Jelentkezni lehet az innen letölthető Jelentkezési Lap visszaküldésével. Részletes leírás az innen letölthető Meghívóban olvasható.

2009-05-24

ÉDF-SZEM képzési programsorozat 2008/2009

Kedves ÉDF-SZEM Tagok! A VESZPRÉMI EGYETEM HALLGATÓI ALAPÍTVÁNY 2008. októberében útjára indítja az ÉSZAK-DUNÁNTÚLI FELSŐOKTATÁSI SZELLEMI MŰHELY (ÉDF-SZEM) képzési programsorozat-át, amelyre ezúton tisztelettel meghívunk!
Célunk többek között a felsőoktatási intézmények mellett működő ifjúsági civil szervezetek kapcsolatrendszerének erősítése, a szakmai együttműködés továbbfejlesztése, közös programok kidolgozása, a legjobb gyakorlat elve szerinti tudásmegosztás megvalósítása. A programsorozat projektindító találkozójára és egyben első képzési hétvégéjére 2008. október 10-12. között kerül sor Tihanyban (péntek délutántól 16:00-tól -vasárnap délutánig). A programsorozat további részleteiről az innen letölthető meghívóban olvashatsz. A programok során számíthatsz szakmai fórumokra, vezetőképzésre, csapatépítésre és remek hangulatra egyaránt!

A Szellemi Műhely képzési programjába tagszervezetenként maximum 2 fő jelentkezését tudjuk fogadni. Jelentkezni az innen letölthető Jelentkezési lap kitöltésével és visszaküldésével lehet 2008. október 1-ig, amelyet a jelentkezések sorrendjében tudunk elfogadunk.
További információ, felmerülő kérdések esetén keressétek Horváth Ágit (E-mail: agnes@nullveha.hu, telefon/fax: 88/624-81)

 

kérek éresítést, ha új hír jelenik meg


8200 Veszprém, Egyetem 10 - www.veha.hu - ; site configured by: InDaLine