Öregdiákok

Öregdiák himnusz

Vastag Csaba énekes, a 2010. évi X-Faktor győztese és Somodari Tamás zongorista előadásában meghallgathatjátok Öregdiák himnuszt. Szövegét Szonda Tamás írta.

Az Öregdiák Póló

…Az egész akkor kezdődött, amikor múlt héten édesanyám felkiáltott: “Fiam, neked háromszor annyi pólód van, mint amennyi egy regiment katonának elég. Ráadásul mindre az van írva, hogy Veszprémi Egyetem…”

oregdiakpolo_sotetkek_2Önkéntelenül is lenéztem a ruhámra és a fekete pólómon az emblémára, mely büźszkén hirdeti, hogy “XVIII. Veszprémi Egyetemi Napok”…

És akkor elgondolkodtam: De hiszen ez természetes. Az ember egyetemi pólót vesz fel reggel, és azt hajíja a szennyesbe este. Másképp nem is tudom elképzelni. Belém hasított a felismerés: édsapa és édsanya sem ezt csinálja. Ingben meg blúzban járnak… Hiszen ez rémes!!! Mi lesz velem, ha felnövök??? Nekem is inget kell húznom??? Az nem lehet! Úgy döntöttem, ez ellen tenni kell, és létre kell hívni a Veszprémi Egyetem Öregdiák pólóját!…

(Idézet Farkas Péter fiktív naplójából…)

Kedves Öregdiákok!

A fenti napló bármely részletének hasonlósága a valósággal NEM a véletlen műve…

A póló ugyanis létezik! A VEHA felvállalva az első 50 póló elkészítésének költségeit, minden végzett öregdiák számára hozzáférhetővé tette. A „Veszprémi Egyetem Öregdiákok” feliratot és az Öregdiák Kongresszus címerét magán hordozó kék póló igényelhető az info@nullveha.huEzt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. e-mail címen. Megfelelő számú érdeklődés esetén legyártatjuk a következő tételt, és utána már megy minden, mint az ágyba csapás!

Paraméterek:

– a póló sötétkék, „V” nyakú, 175 g-os anyagból készül

– fehér hímzéssel van rajta a bal váll alatti parcella közelében az Öregdiák Címer és a felirat

– 2000 Ft-ba kerül (az ár az ÁFÁ-t tartalmazza)

– az igénylés esetén kérjük e-mailedben az alábbi adatokat add meg (Név, szak, végzés éve, e-mail cím, telefonszám, bankszámlaszám)

Ne habozz! Dönts jól! Rendeld meg most, és cserébe nem halmozunk el semmiféle értéktelen ajándékkal!

Az Universitas Gyűrű

2002-ben a Veszprémi Egyetem Öregdiák Kör a VEHA koordinálásával elindította az Universitas Gyűrű hagyományát. Minden végzett hallgató, öregdiák, aki a Pannon Egyetem vagy jogelőd intézményeiben végzett jogosult az összetartozásunkat szimbolizáló gyűrű megvásárlására

Universitas Gyűrű

rajz_gyuru_kicsiŐsi jelkép a gyűrű, szimbóluma a folytonosságnak és az együvé tartozásnak, magában hordozza a tiszteletet, rangot.

A Veszprémi Egyetem Hallgatói Alapítvány egy olyan hagyományt indított újból útjára, amelyre az igény mindig is megvolt. Mi a Veszprémi Egyetem végzősei, így fejezzük ki, mutatjuk meg a világnak és egymásnak, hogy honnan jöttünk, mit jelent számunkra az Alma Mater.

2013-ig az  “Universitas Gyűrű” a Veszprémi (Pannon) Egyetemen diplomát szerzettek által volt rendelhető négy különböző típusban. A gyűrű gyártása ideiglenesen szünetel. A Pannon Egyetem termékei megrendelhetők a Ka-Iro Webshopjában (klikk ide).

A gyűrűket az Állami Pénzverde jogutódja a Metal-Art Rt. készítette.

A pecsétgyűrű belső felületére a végzés éve kerülhetett. A karikagyűrűn annak külső felületére vésve az “UNIVERSITAS VESPRIMIENSIS” vagy az “UNIVERSITAS PANNONICA” felirat, valamint a végzés éve szerepelt. Egy személy csak egy évre, a végzés évére vonatkozó gyűrűt rendelhetett.

rendelési határidő elkészítési határidő
február 15. május 15.
június 30. szeptember 30.

A Veszprémi Öregdiák Kongresszusok

2004… valami megmozdult a virtuális éterben…. majd bumm… valós személyek valós találkozása valós helyen: így lett a Veszprémi Öregdiák Kongresszus

Talán 2004-et írhattunk, amikor Farkas “Pepsi” Péter kezdeményezésére létrejött egy levelezőlista azok részvételével, akik komoly baráti szálakat tartottak fent az egyetemi évek alatt. A virtuális világban ezek az Öregdiákok igen jól érezték magukat és egyikőjük, Ollár “Mici” Tamás egy sörözés alkalmával kiötlötte magából a tutit: “Találkozzunk igazi helyen, hús-vér emberekként, definiálható időpontban. Így születetett meg az a mozgalom, mely a Veszprémi Öregdiák Kongresszus nevet kapta. A mozgalom immár rendszeres találkozókká nőtte ki magát, melyekről az alábbi linkek alatt olvashattok:

Az V. (azaz a ötödik) Öregdiák Kongresszus Hivatalos Honlapja

Az Iljics Vlagyimir (negyedik) Öregdiák Kongresszus Honlapja

A III. Öregdiák Kongresszus Honlapja

A Veszprémi Öregdiák Kongresszus Öregktorának blogja

Üdvözlet mindenkinek!

Ezen az oldalon mostantól olyan hírek, események és linkajánlók lesznek, melyek a Veszprémi Egyetem végzett hallgatóinak szólnak. Reméljük, hogy jelen oldallal hozzájárulunk egy-egy jó kezdeményezés nyilvánosságának megteremtéséhez! Üdv a klubban!

 

kérek éresítést, ha új hír jelenik meg


8200 Veszprém, Egyetem 10 - www.veha.hu - ; site configured by: InDaLine